sk_new_banner_copy.jpg
Kezdőlap arrow Utazás
Utazás

utazas_bevezeto.jpgAz ezer kilométerben mérhető tengerparttal, síelésre és kalandtúrázásra egyaránt alkalmas hegyvonulatokkal, számtalan szórakozási lehetőséggel, valamint kimeríthetetlen kulturális és történelmi gazdagsággal rendelkező Olaszországot évente több millió turista választja célpontul, köztük rengeteg honfitársunk is. Utazás rovatunkban különböző településeket, nevezetességeket és egyéb látnivalókat szeretnénk az útikönyv-szerű leírásokat szubjektív élményekkel és véleményekkel személyesebbé téve és lehetőség szerint bőséges képanyaggal illusztrálva bemutatni, hogy az odautazók ötleteket kaphassanak, a tétovázók elszánják magukat, akik pedig már jártak ott, felidézhessék saját emlékeiket. Ehhez kapcsolódva különböző szálláshelyekre is el szeretnénk kalauzolni Önöket, leírva, hogy mi tetszett bennük, és esetleg mi nem, hogy e tekintetben is hasznos tippekkel szolgálhassunk, vagy ne adj Isten, megkíméljünk Olvasóinkat az elképzeléseiknek nem megfelelő választástól.

Természetesen mindkét rovathoz várjuk úti élményeik és kirándulásaik leírásait, valamint szálláshely értékeléseiket, hiszen így több szem többet lát alapon egyre gazdagabb ismeretanyag áll az oldal olvasóinak rendelkezésére. A szálláshelyek esetében nem feltétlenül a minősítés ill. a számszerű osztályozás a célunk, (mindazonáltal aki ezt szeretné, megteheti) hanem sokkal inkább az általános bemutatás, amelyből a különféle objektív tényezőket figyelembe véve úgyis mindenki el tudja dönteni, hogy szimpatikus-e számára az adott hely, és adott esetben szívesen megszállna-e ott.

Kapcsolódó cikkek: