|
A 20 km-nyi homokos tengerparttal rendelkező Rimini nem
véletlenül kapta a „Napos Riviéra” nevet, hiszen a kellemes klíma, a gyermekes
családok számára is ideális lassan mélyülő víz, a számtalan szórakozási
lehetőség és a nyári hónapok önfeledt pezsgése évről–évre turisták százezreit
csábítja a városba. Strandjain nagyjából 40 ezer napernyő kínál kellemes
árnyékot, sétáló utcáin sohasem áll meg az élet, s a bő százezres lakosság az
üdülési szezon során jó egy millióra duzzad. A népszerű szórakozó-központ és
divatos nyaralóhely státusz mögött azonban jóval több minden van, mint egy
puszta szálloda és üzletsor – a város valójában a Közép-Adria régió és Emilia
Romagna tartomány fontos ipari, kereskedelmi és közlekedési központja, nem
utolsósorban pedig bő 2000 éves múlttal rendelkezik.
A történészek adatai szerint az első Római kolóniát Ariminum
néven K. e. 268-ban alapították, de a kedvező geográfiai adottságok miatt,
melyek Riminit ideális kikötőhellyé és szállítási útvonallá tették, már jóval
korában is éltek ott különböző népcsoportok, mint például villanovanok,
görögök, umbriaiak, etruszkok és kelták. Napjaink Riminije a hosszú évszázadok
során értékes ötvözetként összeolvadó kultúrák révén vált igazán sokszínű
várossá, melyben a történelem, a művészetek és a szórakozás szerelmesei
egyaránt megtalálják a számításukat.
A tengerpart mentén hosszan elnyúló település különböző
városrészekből áll, melyek észak felől haladva a következők: Torre Pedrera,
Viserbella, Viserba, Rivabella, San Giuliano, Marina Centro, Bellariva,
Marebello, Rivazzurra és Miramare. A tengerparti nyaralóhelyek legtöbbjéhez
hasonlóan a parthoz legközelebb eső utcákat leginkább szállodák, üzletek,
éttermek és szórakozóhelyek foglalják el, míg az óváros és egyben a figyelemre
érdemes látnivalók túlnyomó része a szárazföldi oldalon helyezkedik el. A sok
kilométeres távolságok elsősorban a hosszú barangolások rajongóinak kedveznek,
kényelmesebbeknek azonban érdemes valamilyen közlekedési eszközt igénybe
venniük, főleg amikor a város esetlegesen egymástól távolabb fekvő részein
kalandoznak.
A különböző érdeklődési köröknek megfelelőn megtervezett
városnézések során ókori ill. középkori műemlékek, múzeumok, templomok,
könyvtárak és egyéb látványosságok közül lehet választani, melyek közül kedvcsinálóként
szeretnénk ajánlani néhányat.
Piazza Cavour: A régió egyik legfestőibb tere már a
középkorban is Rimini központjának számított. Különböző paloták szegélyezik,
mint például a Palazzo dell’Arengo és a Palazzo del Podesta, és ugyancsak a téren
látható a Pigna szökőkút és egy nagyon szép pápai emlékmű is.
Municipal múzeum: A városközpontban, egy XVIII. századi
Jezsuita kolostor épületében található városi múzeum tökéletes hely Rimini
történelmi és kulturális örökségének megismeréséhez.
Gambalunga könyvtár: A javarészben a Malatesta korszakból
származó könyv és kézirat gyűjtemény (több mint 200 ezer cím!) valójában
Alessandro Gambalunga hagyatéka, aki a XVII. században élt a kiállításnak helyt
adó palotában. Az intézmény a régit az újjal vegyítve emellett multimédiás
könyvtárként is üzemel, valamint népszerű kiállítóközpontnak számít.
Fellini alapítvány: A Riminiben született híres olasz
filmrendező, (akinek híres „Amarcord” c. filmjét is Rimini hangulata
inspirálta) halála után létrehozott alapítvány a legendás filmművész életét és
munkáit mutatja be, valamint kulturális eseményeket és filmkészítőket támogat.
Tagjai jelenleg egy Riminiben létrehozandó önálló Fellini múzeum megteremtésén
munkálkodnak.
Filmtár: Az 1987-ben alapított filmtár elsősorban a mozi
kultúrát mutatja be és támogatja, emellett a mozihoz kapcsolódó tárgyak,
úgymint fotókópiák, poszterek és jegyek bőséges gyűjteményével, valamint komoly
film és videó kazetta választékkal rendelkezik.
Repülési múzeum: A San Marino felé vezető út mentén, egy
hegyen található 100 ezer négyzetméteres szabadtéri kiállító területen több
mint 50 különböző légi jármű tekinthető meg.
Madonna della Scala templom: A XVII. században épült templom
fő látványossága Codrini 1608-ban készült Madonna della Scala festménye, ami a
helyszínt megszentelő Madonnát ábrázolja.
Római amfiteátrum: A
10 ezer néző befogadására alkalmas amfiteátrumot Hadrianus császár építtette,
azzal a céllal, hogy nagyságát bizonyítva egy Colosseum méretű létesítményt
hozzon létre. Az egykor impozáns épület ma már sajnos romokban hever, de így is
számos tavaszi-nyári programnak ad helyet.
(Bővebb információk és érdekességek a „Látnivalók”
menüpontban olvashatók.)
A közel 2000 éves Tiberius híd összeköti a múltat és a jelent.
Tiberius híd: A Tiberius császár által K. u. 21-ben
építtetett híd Isztriában bányászott kövekből készült, és kitűnő állapotban
vészelte át közel 2000 éves történetének számos háborúskodását és természeti
csapását. Átsétálva rajta érdekes kettősségként egyik szemünkkel a régmúltat
fürkészhetjük, a másikkal a nyüzsgő jelent reprezentáló Vespák, biciklik és
gyalogosok tömegét.
Grand Hotel: A Rimini tengerfelőli panorámáját uraló Grand
Hotel napjainkra a város nem hivatalos jelképévé vált. Mint a legpatinásabb
szálláshely, számos királyt, filmszínészt, politikust és egyéb hírességet látott
már vendégül a falai között.
(A szállodáról számos egyéb érdekesség található a
„Látnivalók” menüpontban.)
Malatesta templom: A mind építészeti, mind történelmi
szempontból nagyon érdekes épület jelenleg katolikus templomként működik. XV.
századi építésekor a hosszú Csipkerózsika álmából felébredt ókori római
építészet számos megoldását átvéve a neo-klasszikus stílus egyik úttörőjének
számított. Története elválaszthatatlanul összefonódott a Riminit akkoriban
uraló, majd később a pápasággal komoly konfliktusba keveredő Malatesta
családdal.
Sigismondo kastély (Malatestina erőd): Az erőd épülete
Rimini központjának legimpozánsabb történelmi szerkezetének számít, még annak
ellenére is, hogy napjainkra sajnos már csak a központi része maradt meg.
Pigna szökőkút: Rimini jelképeinek egyike már a középkorban is a
város szívének számított. Gyönyörű és egyben funkcionális formáját állítólag
még maga Leonardo da Vinci is megcsodálta.
Palazzo del Podesta: Az 1300-as években épült gótikus
stílusú palota napjainkban is fontos szerephez jut a város életében, hiszen
díszes termeiben különböző kiállításokat és bemutatókat szerveznek.
Palazzo dell’Arengo: A Cavour tér legrégebbi épülete
manapság a város ügyeinek intézéséhez biztosít impozáns helyszínt.
Augustus diadalív: A K.e. 27-ben Augustus császár
tiszteletére emelt diadalív az antik Ariminumot körülvevő védelmi célú kőfal
részét képezte. A Róma felé vezető Via Flaminia felé nézett, és Rimini kiemelt
birodalmi pozícióját jelezte.
Piazza Tre Martiri: Rimini központi tere eredetileg Római
fórumnak épült, s a II. Világ háborúig Julius Caesar térnek nevezték. Manapság
kedvelt találkahely, és ideális kiindulópont a város központi részeinek
felfedezéséhez.
(A térről számos egyéb érdekesség található a „Látnivalók”
menüpontban.)
Ideális elhelyezkedése révén Rimini Emilia-Romagna és Marche
tartományok felfedezéséhez is kiváló kiindulópontnak számít, emellett mindössze
25 km-re található tőle Európa legkisebb köztársasága, a Forma 1-es futamokból
is ismerősen csengő nevű, sziklás hegyre épült San Marino, mely kitűnő
állapotban lévő műemlékein és hangulatos sétákra csábító keskeny utcáin kívül a
környező vidék szédítő panorámájával is kényezteti látogatóit. Ugyancsak
ideális kirándulócélpont az ódon hangulatú középkori San Leo, vagy a nagyjából
50 km-re lévő Ravenna, ami a késő római császárság központjaként főként
gyönyörű mozaikjairól és antik emlékeiről híres.
A cikkhez tartozó képgaléria megtekintéséhez kattints ide !
Ha már jártál Riminiben ajánlj szálláshelyeket a többieknek, és oszd meg velünk élményeidet ill. fotóidat!
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
|